Ne sírjatok értem…

Elmentem, de nem messzire — csak a csend mögé.

Ott leszek minden mosolyban, amit egymásnak adtok,

minden napsugárban, ami megsimogat benneteket.

Drága gyermekeim…

Bár nem láthattok, a szívetekben ott maradok.

Minden döntéseteknél, minden nevetésetekben ott leszek én is.

Ha hiányzom, nézzetek fel az égre —

minden csillagban ott ragyog egy-egy ölelésem.

Büszke vagyok rátok, és mindig az is leszek.

Szerető párom, köszönöm a közös éveket,

az erőt, a türelmet, a szeretetet, amit kaptam tőled.

Őrizd a szép pillanatokat, és élj tovább a szívemmel a szívedben.

Édes szüleim, köszönöm az életet,

a fényt, amit belém ültettetek —

most visszaviszem azt oda, ahonnan jött.

És te, drága testvérem…

te voltál a másik felem, a bizalmam, a gyermekkori nevetés.

Ne engedd, hogy a fájdalom elnémítson,

mert ha mosolyogsz, én is mosolygok odafentről.

Nem akartam elmenni…

A szívem még maradt volna köztetek,

de az idő elérkezett, és mennem kellett.

Vigyázzatok egymásra —

mert minden szeretet, amit adtatok nekem,

örökre bennem él.”

“Elmentem tőlük egy csendes alkonyon,

Köszönni, búcsúzni nem volt alkalom.

Az idő nem gyógyitja szebeiket.

Egy célom volt: a családért élni,

Ezt csak a betegség tudta csak széttépni.

Szeretlek titeket!